Megközelítés
Ha gépkocsival érkezik:
Városunk két irányból közelíthető meg közúton. Egyrészt Ausztria felől a már nyitott határon át, másrészt a 84. számú főúton.
Megközelítés a 84. számú főút felől:
A város határában egy körforgalomhoz ér, amelynél balra, a belváros felé kell kanyarodni (erre lesz a Tesco lehajtója is). Ezután haladjon tovább a bevezető úton egészen a következő körforgalomig (balra a sarkon egy autókereskedés látható), ahol útját egyenesen folytassa! Ekkor ér a Csengery utcára, amelyen haladjon egyenesen, egészen az első lámpáig, ahol forduljon jobbra. Ekkor a Mátyás Király utcán fog haladni, melyen menjen végig a következő közlekedési lámpáig. Itt soroljon be a bal oldali sávba, és haladjon tovább a Széchenyi téren. Ha a sávban marad kötelező lesz balra fordulni, amit tegyen is meg! Menjen egyenesen a Konferencia Központig (nagy sárga épület), amely mellett forduljon nagy ívben balra. (Ha elvétette a fordulót, és visszafelé halad a Széchenyi téren, akkor sincs semmi baj, csak még egy kört kell menni az egyirányú téren). A balra kanyarodás után haladjon kb. 20 métert a tér túlsó sarkáig, ahol kanyarodjon be jobbra a Rákóczi utcába. Itt egyenesen haladva körülbelül kétszáz méter után a baloldalon találja szállodánkat.
Megközelítés Ausztria felől:
A határon átkelve néhány kilométer után eléri a Sopron Plaza-t. Itt - ahogy az információs táblák is jelölni fogják - kanyarodjon balra a belváros felé. Ezután sokáig haladjon egyenesen tovább. Közben két körforgalmon is át kell kelnie (Shell-kút illetve Spar mellett), ahol szintén menjen egyenesen. Ezután egy újabb kereszteződéshez ér, ahol haladjon tovább egyenesen egészen az út Lackner Kristóf utca) végéig. Itt egy közlekedési lámpához ér, ahol már nem lehet tovább egyenesen menni, így kanyarodjon balra. A Várkerületen haladjon tovább egyenesen, menjen el a Színház és a mélygarázs mellett. Ekkor a Széchenyi térre ér, ahol az első adandó alkalommal forduljon jobbra, majd röviddel ezután még egyszer jobbra a Rákóczi utcába. Az utcán körülbelül 200 métert haladva bal oldalt már láthatja is a Civitas Hotelt.
Ha vonattal érkezik:
Vasúti menetrendHa nem taxival szeretne eljutni hozzánk, és az érkezés után azonnal egy 10 perces séta erejéig megismerkedne városunkkal, akkor akár gyalog is nyugodtan elindulhat. A vasútállomás főbejáratán kilépve induljon el balra. Az utca nagyjából a közepén elkanyarodik jobbra, menjen végig rajta. Ekkor egy gyalogos átkelőhelyhez ér, amin menjen át, és haladjon tovább egyenesen az Erzsébet utcában. Ezen menjen tovább egyenesen, egészen a Széchenyi térig. Az Erzsébet utca és a Széchenyi tér sarkán forduljon balra a Rákóczi utcába. Ennek bal oldalán haladva néhány perc után megérkezik szállodánkba.
Megközelítés busszal:
Busz menetrendA buszállomás 8-10 perc járásra található tőlünk. Az állomásra való megérkezéskor menjen ki a Lackner Kristóf utcára. Induljon jobbra, és menjen végig az utcán, amíg az utca másik oldalán meg nem lát egy hordót tartó fiút ábrázoló szökőkutat. Ekkor forduljon jobbra, és induljon el egyenesen a Várkerületen egészen a Széchenyi térig (a sarkon egy nagy sárga épület látható, a Konferencia Központ). Ez nagyjából 5 perc sétát jelent. A téren forduljon jobbra, majd 20 méter után újra jobbra a Rákóczi utcába. Az utca bal oldalán haladva néhány perc után megérkezik szállodánkba.
Elérhetőségeink
- Boutique Hotel Civitas
- 9400 Sopron Rákóczi u. 33.
- Tel: 99/788-228
- Fax: 99/788-229
- info@civitashotel.com











